MSZP13
2024. Március
HKSzeCsPSzoV
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

 

Keresés:

 

Hírek

Abszurd

Elfoglaltuk helyünket a színház emeleti nézőterének első sorában, a fények kihunytak és ültünk a ránk szakadt sötétségben. Aztán felment a függöny Slawomir Mrozek: Tangó című darabjának színpadképe előtt.

Nemzeti konzultáció borítékjai, szórólapjai

A budapesti MSZP arra kér mindenkit, hogy hozzák el nekünk a nemzeti konzultáció borítékjait, szórólapjait. A társadalomra veszélyes papírhulladékot pártirodáinkon és utcai aláírásgyűjtő standjainkon egyaránt leadhatják, mi ezt továbbítjuk a hulladékfeldolgozónak, az ebből származó összeget pedig jótékony célokra fordítjuk.

FELHÍVÁS!

XIII. kerületi Lokálpatrióták Egyesülete és a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület kezdeményezésére, a XIII. kerület civil társadalmi életének egyik legfontosabb állomásához érkeztünk. Tizenkét civil szervezet összefogott, hogy „Emlékmű” felállítását kezdeményezzen a kerületben, azoknak a katonáknak, akik az itteni laktanyákból elvonulva mentek a frontokra, mind az I., mind a II. Világháborúban, ahonnan soha vissza nem tértek, a kerület lakói közül azoknak, akiket halál és munkatáborokba hurcoltak el és ott lelték halálukat, azoknak, akiket a kerület szakaszán lőttek a Dunába. De az áldozatok száma hazánk, így a kerületünk bombázásával, utcáinkon, házainkban folyó harccal kibővült, amelyben oly sok áldozatunk lett, melyek emléknek megőrzését alapvető kötelességünknek tartjuk.

Havibaj

Otthonosan mozgok a pártállam kulisszái között. A rendszerváltásnak vélt években sokat ígérőnek tűnt fiatalemberek mára visszatértek oda, ahonnan elindultunk.

Szőrös, vagy beretvált?

„Az államnak pártatlannak kell lennie. Nem ügyeskedhet, nem változtathatja kénye-kedve szerint a törvényeket és a szabályokat. Ha az állam részrehajló, és magánérdekek kiszolgálójává alacsonyodik, magánérdekek foglyává teszi a törvényhozást, akkor saját működésének értelmét számolja fel. Ha az állam azt akarja, hogy tiszteljék, akkor tiszteletre méltónak kell lennie.”

Máshol bevált: az erőszakmentes aktivizmus bédekkere

Néhány héttel ezelőtt, Útmutató a forradalomhoz címmel jelent meg a hazai könyvesboltok polcain a Szlobodan Milosevicset megbuktató szerb Otpor! (Ellenállás) mozgalom egyik vezetőjének, Szrgya Popovicsnak a könyve, amely címével ellentétben nem a forradalomhoz vezető útról szól, hanem a diktatórikus rezsimek megbuktatásának sikerre vezető módszereit mutatja be az illiberális autokráciák ellenfeleinek.

Újkenézi trombitás egy angyalföldi iskola élén? - Fidesz-pártkatona ne vezessen iskolát!

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete – a három fideszes képviselő kivételével – alkalmatlannak találta Putnoki Zsoltot a Dózsa György úti Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola igazgatói posztjára, ennek ellenére az illetékes államtitkár megbízta őt az intézmény vezetésével. A nevelőtestület és az iskola alkalmazotti közössége egyaránt ellenezte Putnoki Zsolt kinevezését.

Tusványozás: csak 18 éven felülieknek!

Orbán Viktor a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2017. július 22-én a következő fenyegető üzenetet küldte mindazoknak, akik elvi, és ízlésbeli okokból az anyaországból kísérik figyelemmel Magyarország miniszterelnökének szokásos romániai fellépéseit: ha kormányváltás lesz, "olyan időszak jönne, amelyben rombolás lesz.

A hihetetlen valósággá válik

–Jól figyeljenek arra, amit mondok – ezekkel a szavakkal kezd bele Őfelsége pincére voltam című regényében Bohumil Hrabal a pikolófiúból milliomos szállodatulajdonossá, majd magányos útkaparóvá váló Jan Ditě történetének elmesélésébe. A mű azt mutatja be, hogy mire képes a gátlástalan diktatúra egy országgal és lakóinak többségével.

A Pozsonyi úti példa

A Budapest School elnevezésű, az állami óvodai és iskolai pedagógiai és oktatási rendszert kiegészítő, projekt alapon tevékenykedő, vegyes korosztályokból összeállított csoportok hálózatát működtető és fejlesztő közösség egyik csoportja részére önkormányzati helyiséget bérel a Pozsonyi út 10. szám alatt. A szervezet tanárai és diákjai az iskolai falain kívül is érzékeltetik jelenlétüket.

<< <   9 / 12   > >>
Archív lapok
©2024 MSZP13