A hihetetlen valósággá válik

–Jól figyeljenek arra, amit mondok – ezekkel a szavakkal kezd bele Őfelsége pincére voltam című regényében Bohumil Hrabal a pikolófiúból milliomos szállodatulajdonossá, majd magányos útkaparóvá váló Jan Ditě történetének elmesélésébe.  A mű azt mutatja be, hogy mire képes a gátlástalan diktatúra egy országgal és lakóinak többségével.

Hrabal regényét olvasva magunk is tanúi lehetünk annak, ahogy valósággá válik a hihetetlen. Ahogy a kis lépésekben bekövetkező változások a történelem legnagyobb világégéséhez vezettek. Mindez a hazai média híreinek fogyasztása közben jutott az eszembe. Ha kinyitjuk az újságot, vagy belenézünk bármelyik televízió hírműsorába, egy olyan, napról napra gyorsuló folyamat kellős közepén találjuk magunkat, aminek aligha lesz jó vége. A nemzeti együttműködés rendszere, miután csaknem végzett a közös javak átcsoportosításával, és a törvények felett álló állampárt egyeduralmát biztosító feltételek megteremtésével, a jogállam maradványainak felszámolására készülődik. A jelekből ítélve az egykori Bibó-kollégisták véd-, és dacszövetsége már a megbuherált választási törvényben sem bízik. Biztosra akarnak menni. A forgatókönyv első lapjait a propagandaminiszter ismertette május 26-án, a csepeli Radnóti Miklós Művelődési Központban megrendezett autodafén. Rogán Antal kijelentette, hogy "vannak Magyarországon kiképzőközpontok, ahol már embereket készítenek elő (...), olyan aktivistákat, akiknek a polgári engedetlenség (értsd: a nyílt diktatúra bevezetéséhez hivatkozásul szolgáló események) szervezése lesz a feladata ősszel. Ha  nem működnek a tüntetések (értsd: nem sikerül begorombítani a civil szerveződések békés megmozdulásait), majd el fognak foglalni közintézményeket, bankokat, aminek kifejezetten az a célja, hogy valamilyen rendőrségi attakot provokáljanak ki". Rogán tudatta a jelenlévőkkel, hogy  ősszel "tudatos provokatív kísérletek lesznek", melyek célja, hogy politikai instabilitást keltsenek Magyarországon. Pontosabban: hogy hivatkozási alapot teremtsenek a demokratikus szabadságjogok további korlátozásához, az állampárt hatalmának kiterjesztéséhez és megszilárdításához.

A tervezett őszi zavargások szereplőit mindenki láthatta már a médiumokban. Ők voltak azok, akik megostromolták a televízió székházát, autókat gyújtottak fel, egy „véletlenül” a rendelkezésükre bocsátott T34-es harckocsival igyekeztek megfutamítani a rendőrséget, később alig leplezett erőszakkal megakadályozták  az MSZP által a vasárnapi boltzár eltörlése céljából kezdeményezett népszavazási kísérletet, békés demonstrálókat pofoztak, a helyszínre érkező rendőröknek utasításokat osztogattak a Népliget fáinak árnyékában. A nemzeti együttműködés rendszerének főmérnöke kijelölte már a büszke és erős Magyarország ellenségeit is. Első vonalukban a demokratikus szabadságjogokat védő civil szervezetek állnak, aztán jövünk mi, többiek, akik „nem így képzeltük el a rendet”. Két hete, az orosz eredetiből fordított civiltörvény elfogadásának napjaiban még csak arról volt szó, hogy a gyalázatos törvény kizárólag az átláthatóságot szolgálja, semmi mást.  Mára ezek a szervezetek az állampárt sajtójában „jól szervezett, külföldről támogatott és irányított maffiává” lényegültek  át, amelyek ellen minden magyar embernek fel kell lépnie. Hogy mit hoz a holnap?

A kubai válság idején, 1962 októberében arról írt a szigetország sajtója, hogy száztagú szimfonikus zenekar érkezett a Szovjetunióból, hogy koncertkörúton szórakoztassa a komolyzene barátait. Csak hónapokkal később tűnt fel a zenerajongóknak, hogy az együttes egyetlen alkalommal sem állt a közönség elé. Tagjai a Kubába telepített atomtöltetű ballisztikus rakéták kezelői voltak. A napokban Magyarországra is érkezett egy húsztagú orosz mérnökcsoport, hogy valamiképpen megoldja a hármas metró felújított szerelvényei által okozott budapesti válságot. Már érkezésük másnapján bejelentették, hogy  a feladat sikerült: mindössze két drót bekötését kellett módosítani. Elutazásukról mindeddig nem érkezett hír.  Augusztusban „kisebb fajta hadsereg kíséretében” maga Vlagyimir Vlagyimirovics is Magyarországra érkezik. Közben a nemzeti együttműködés rendszerének főmérnöke szükségét érezte, hogy a helyszínen, Ankarában  tájékozódjon fél kormányával a  török nemzeti együttműködés rendszeréhez vezető út tapasztalatairól. Hazatérve diszkréten  fogadta az egyiptomi államfőt, kijelentve: „Egyiptom politikai értelemben a szomszédunk.” Utcáinkon a FIDESZ létrejöttéhez jelentős támogatást nyújtó, a kormányfőt és bizalmasait a saját költségén palléroztató Soros György  képe lóg a kormányzati pellengéreken. A  pártállam sajtója egyre dühödtebben támadja a kormányfő korábbi bizalmasát, aki megteremtette az állampárt pénzügyi alapjait, és közben arra is volt gondja, hogy elindítsa a főmérnök szüleit és testvéreit a vagyonosodás felé vezető úton.  Kormányfőnk, egy szegény család első generációs értelmiségi sarja, volt KISZ titkár  nemzeti történelmünk egyik legsötétebb figuráját, Horthy Miklóst méltatja. Mi történik itt?

Íme, a hihetetlen a szemünk láttára válik valósággá. Erős és büszke országunk gyorsuló tempóban hagyja maga mögött a XXI. századi Európát, hogy ismét megérkezzen a XIX. századba, egy  keleti kikötőbe, ahol komp-országunkat  (Ady Endre) jól ismerik, ahová visszavártak bennünket, és ahonnan többé talán nem old el bennünket senki és semmi.