MSZP13
2018. Október
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

 

Keresés:

 

Egy hír margójára

 

 

A hír: Mahagóni borítású, szőnyeggel kárpitozott  vitorlásokat vásárol a Honvédelmi Minisztérium.

 

Régi emlék. Miskolcon voltam katona, 1971 szeptemberében, néhány héttel az érettségi után vonultam be a két éves szolgálatra, éppen elmúltam 18 éves. A város peremén, a „Stromfeld Hotelben” volt a laktanyánk. Egy század – egy hálókörlet. Emeletes ágyak, szimpla ablakok, száztizenkét emberre két öntöttvas kályha. Pártállam, állampárt. Minden második napon téliszalámit kaptunk reggelire, vacsorára. Egy fejadag egy húsz dekás, közepén barna, kenőcsszerűen összeállt szeletet jelentett, négyen egy kétkilós veknit kaptunk mellé. Eleinte a szerencse gyermekének éreztük magunkat, aztán a negyedik hónap végére egy életre megutáltuk a téliszalámit. Helyette a takarodó előtti órában, a lovarda méretű, hideg hálóteremben,  hosszában felszeletelt kenyér szeleteibe húszfilléreseket nyomtunk, amelyeken, mint talpakon állítottuk kenyereinket az izzó vaskályha tetejére. Pár perc múlva a megpirult szeletet fokhagymával dörzsöltük be, a húszfilléresek átkerültek a szelet másik oldalára, és végül elégedetten ropogtattuk az egyszerű, de nagyszerű csemegét.

Ennél nagyobb élvezetben csak akkor volt részünk, ha Budapestről érkezett művészek adtak előadást számunkra a laktanya kultúrtermében. Sohasem fogom elfelejteni a jóval az ötvenes évein túl járó primadonna hálás csókdobálását azt követően, hogy a nőket csak havonta egyszer látó, a nézőteret zsúfolásig megtöltő közönség a „beugrom a nagybőgőbe” produkció végén láthatóvá tett művésznői farpofák látványától elbűvölve véresre tapsolta a tenyerét, miközben néhányan az első sorokban két pofára tömték magukba a konyhásraj tagjaként, a  raktárból elcsent fokhagymás kolbászt.  

Így teltek, múltak a napok.

Egy különösen nehéz kiképzést követően, jóval éjfél után riadót rendeltek el.

A szintidőn belül felsorakoztunk a laktanya csatakos betonnal borított alakuló terén. Makádi Raffael főtörzsőrmester, a század „anyja” elégedetten nézett végig fiain, majd a századparancsnok, többszörös hadseregbajnok futó, kiadta a parancsot: hajóra!

És ebben a pillanatban mindannyian, földbe gyökerezett lábbal, napnál világosabban tudtuk: a haza elveszett.

Nem volt hajónk. A Varsói Szerződés tagállamai képtelenek voltak a harcoló alakulatok számára hajót biztosítani kiképzési, és főleg: M (mozgósítás) esetén igénybe vehető célra. Meglehet, ez lett a vesztük.

El is esett a haza, meg is szűnt a pártállam, állampárt.

Immár a NATO tagjai vagyunk.

És bár a pártállam, állampárt valahogy mégis  túlélte a rá mért,  végzetesnek remélt csapást, a régi történet immár nem ismétlődhet meg többé.

Ha ma éjjel újra felhangzana a régi riadó jele, mahagóni borítású, szőnyeggel kárpitozott hajótest várna bennünket, hogy diadalmas győzelmet arathassunk… azok felett a Miskolcra bevonult, egykori katonák felett.

                                                                                                                                                                            Fábián

 

©2018 MSZP13