Gyászos és bazári

„Az elmúlt nyolc év rossz kormányzása engedte, hogy bűnszervezetek épüljenek be közpénzből fenntartott állami intézményekbe és vállalatokba. Megbénította az államot és a közigazgatást, felszámolta annak hatékonyságát. Kiváltságosok, magánérdekek és bűnözők kezére juttatta az ország felemelkedésére szánt nemzeti forrásokat. A hatalommal való visszaélést és a hazugságot tette a politika mércéjévé.”

A bevezetőben olvasható velős és frappáns látlelet nem a miniszterelnök minapi évértékelőjén hangzott el a Várkert Bazárban, hanem a  2010. május 22.-én közzé tett Nemzeti Együttműködés Programja 7. oldalán olvasható szó szerinti idézet.

A szöveg minden egyes szava igaz az elmúlt nyolc esztendőre. Illetve… egy kicsit még ennél is rosszabb a helyzet. A magyar  emberek és családjuk számára bizonyára örvendetes tény, hogy hazánk az Eurostat adatai szerint nem a legutolsó a fogyasztásra fordított kiadások tekintetében, hanem… Bulgáriát megelőzve az utolsó előtti helyen áll.

2008-óta egyetlen fillérrel sem emelték a köztisztviselői illetményalapot, és változatlanul fenntartották azt a diszkriminációt is, hogy köztisztviselő és közalkalmazott csak abban az esetben dolgozhat tovább a szakterületén nyugdíjazását követően, ha beletörődik, hogy a nyugdíját foglalkoztatásának időtartama alatt ellopják, szemben a rezsim kegyenceinek nyugellátásával, amit hiánytalanul folyósítanak a kiválasztottaknak. Nem sikerült emelni a családi pótlékot sem, az úgynevezett CSOK-kal azonban végletesen elszabadították a lakásárakat, és a Fidesz által bevezetett devizahitelezéshez mérhető fenyegetettségnek  tettek ki több tízezer fiatal családot. Az önkormányzati jogkörök leépítésére felesleges  szót vesztegetni. Az eredmények – a szétvert egészségügyi ellátórendszer, a kétségbeesett helyzetben vergődő iskolák, a mind jobban kiüresített döntési jogkörök – önmagukért beszélnek. Elnéptelenedő, nyomorgó falvak, XVIII. századi körülmények között tengődő százezrek, öreg szüleiket hátrahagyó, messzire menekülő generációk jellemzik a mai Magyarország képét.

A kormányfő hallgatott az elmúlt esztendő valóban emlékezetes sikereiről is: Farkas Flóriánnak és Tiborcz Istvánnak továbbra is sikerült elkerülniük a büntető igazságszolgáltatással történő szembenézést, és magától a kormányfőtől értesülhettünk az esztendő végén arról, hogy családtagjainak és bizalmasainak mérhetetlen vagyonosodását nem ő maga intézi („nem foglalkozom gazdasági ügyekkel”), hanem erre a feladatra nyilvánvalóan tart valakit a környezetében. Örömmel értesülhettünk arról, hogy a továbbiakban a budai Cinege utca valószínűleg egyetlen őstermelői igazolvánnyal rendelkező lakójának, a miniszterelnök feleségének immár élete végéig nem kell személyi jövedelemadót fizetnie. Ráadásul ha a családnak a kormányfői vagyonnyilatkozatban szereplő egymillió forintos megtakarítás mellé még sikerül félretennie négymillió forintot, kormányunk kétmilliós adománnyal támogatja egy hétüléses, új gépkocsi megvásárlását. Mi az igazi jó hír a magyar családok százezrei számára, ha ez nem az?

A miniszterelnöki évértékelő legjellemzőbb vonása az ellenzéki összefogás erősödésétől való rettegés kifejeződése volt. A lapos tréfákkal fűszerezett, bő lére eresztett ekézést meg-megszakító tapsvihar a számonkéréstől való félelem fokozódásáról árulkodott. A kormánypárt újabb kétharmadát biztosító Jobbik a felmutatott tükörben már csak náci pártként említtetett, (a másik csendes szövetséges, az LMP meg sehogy), az ellenzéki országgyűlési képviselők fizikai vegzálása  bornírt és ízléstelen viccelődés tárgyaként került a terítékre.

Mindent egybevetve: az esemény díszleteként alkalmazott, gyászos fekete drapéria méltó volt a bazári beszédhez. Kétségtelenül helye lett volna néhány nagy lánggal égő kandelábernek, és egy folyamatosan félrevert lélekharangnak is – de ne legyünk telhetetlenek. Ezek nélkül is érzi mindenki, hogy a rezsim a végóráit éli.

-f-