Írás az aszfalton

Bizonyos körökben óriási felháborodást, más körökben őszinte elismerést váltott ki annak az ismeretlen honfitársunknak az akciója, aki a kormányfő Cinege utcai villájához vezető út burkolatán,  színes krétával felidézett egy részletet Arany János: Walesi bárdok című költeményéből. A példátlan tett elkövetője  nem számolt azzal, hogy a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. napi rutinjának megfelelően éppen úgy, mint a főváros más utcáiban, éjszaka locsoló kocsikkal feltakarítja az utat.  A rajz így megsemmisült, ám felidézett bennem egy 34 évvel ezelőtti történetet. 1983-ban, az úgynevezett demokratikus ellenzék néhány tagja, a Szegényeket Támogató Alap aktivistái Feketében címmel, jótékonysági céllal egy szamizdat antológiát jelentettek meg. Ebben volt olvasható Dalos György: Parafrázis Aranyra című „ferdítése”, ami egészen biztosan ott maradhatott volna a Cinege utcai ház előtti útburkolaton, hiszen mondanivalója bizonyos körökben mára ismét aktuálissá vált. A mű így szól:

 Ötszáz bizony, dalolva ment

Nyugdíjba velszi bárd,

Hadd mondják végre mások is,

Hogy éljen Eduárd! 

Mit lehetne mindehhez hozzátenni? Talán csak annyit, hogy elég sok mindennek kellett történnie, amíg visszaérkeztünk oda, ahonnan elindultunk. De – a kétségtelen többség őszinte bánatára – ez legalább maradéktalanul sikerült.

-n -a