MSZP13
2024. Április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

 

Keresés:

 

„Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!”

Alig néhány nappal a sajátos országgyűlési választást követően, amelyen mindenki Jézus nevét kiáltotta, a szervezők szerint mégis  Barabás nevét lehetett hallani, amelyen gyanú ébredt, hogy az elérhetetlenné tett listákon szereplő határon túli véreink előbb levélben, majd személyesen is szavazhattak, amelyen a későbbi győztes órákkal korábban megismerhette a leadott szavazatok számát és összetételét, amelynek délutánján jelentős rendőri erőket vezényeltek a fővárosba, a választás napja után, amelyen a miniszterelnök bujkált az újságírók elől, közeli munkatársai pedig az alig leplezett kétségbeeséstől jutottak el a kissé értetlenkedő, de megkönnyebbült mosolyig, ma még talán szokatlannak tűnő hír látott napvilágot a médiában.

A hír így szól:

 Kápolna is lesz a stadionban

Szegeden kilencmilliárd forintból épül sportkomplexum, benne egy olyan 8 ezer férőhelyes stadionnal, amelyben kápolna is lesz – írta a szegedma.hu. A létesítményt a városi fociklub tulajdonosa, a szeged-csanádi katolikus egyházmegye építteti, a püspök pedig maga tette le az alapkövet Csányi Sándor MLSZ elnökkel. A klub egyébként a másodosztályban szerepel, jelenleg a kiesés ellen küzd.”

 Mit lehet ehhez a szívet, lelket melengető hírhez hozzátenni?

Nekem Soós Zoltán egyik meghatóan szép verse jutott az eszembe. Így szól:

 „Édesistenkém! De boldog vagyok!

Egész valóm egy nagy örömkiáltás!

Kit érdekel, hogy nincs meló, remény?

Kit érdekel, ha van pápai áldás!!!”

 Egykori kedves barátomat, Soós Zoltánt ismerve úgy gondolom, hogy a poéta az idézett hír hatása alatt  bizonyára újabb strófát illesztett volna bizakodó, és őszinte örömről tanúskodó költeményéhez. Ez a soha el nem készülő új versszak pedig arról szólhatott volna, hogy bár az egymás után épülő új stadionokban Európa labdarúgásának leggyengébb, az egykori Aranycsapat hírére szégyent hozó csapatai botladoznak, a sportsikerek hiányát ellensúlyozza majd a stadionok kápolnáiban elhangzó imák és fohászok sokasága.  

 Soós Zoltán verse 1991-ben született. Abban az évben, amikor a parlamenti napló szerint a jelenlegi miniszterelnök ajkáról az MDF-es Bogdán Emil felszólalása után a következő  mondat  vált hallhatóvá: “Dr. Orbán Viktor: Remélem, a Kereszténydemokraták tapsolnak. Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!” Az elmúlt napok eseményeinek ismeretében nincs semmi kétségem afelől, hogy a szívből fakadó hitről és mély lelkiségről tanúskodó  óhaj ma is aktuális.

F.L.Gy.

 

 

©2024 MSZP13