Lehet-e a többség ellenzékben?

„– Mindenki azzal jön, hogy az antiszemitáktól védi az országot meg az ellenzéket. Uramisten, én vagyok a holokauszt-túlélő, és nem ők! Ezzel a tapasztalattal a hátam mögött mondom, hogy ha nincs együttműködés a Jobbikkal, akkor a Fidesz fog hatalmon maradni” –  jelentette ki Heller Ágnes filozófus, aki az elmúlt hónapokban többször is kifejtette a szélsőjobboldali párttal történő együttműködés szükségességét az állampárt menesztése érdekében.

Ismeretes, hogy Konrád György, aki maga is csak a szerencsének köszönhetően élte túl a vészkorszakot, osztja Heller Ágnes véleményét. Sem a professzor asszony, sem a méltán világhírű író és gondolkodó nem vádolható azzal, hogy elhamarkodottan, vagy megalapozatlanul alkotna véleményt fontos dolgokról.  A Jobbikkal történő választási együttműködés szorgalmazása mégis osztatlan és lármás fintorgást váltott ki az ellenzéki pártok vezetői részéről, akik az állampárt menesztésével kapcsolatos együttműködés egyetlen biztos pontját a Jobbikkal való együttműködés elutasításában látják. Ezt az álláspontot hirdeti Tamás Gáspár Miklós, és ezt az együttműködést  igyekszik minden lehetséges módon megakadályozni a pártállami média is. Tamás Gáspár Miklósnak szűken értelmezett erkölcsi és etikai okokból kétségtelenül igaza van: csakhogy ezúttal nem egy akadémiai vita kimenetele forog kockán, hanem az egész ország, benne a magunk, gyermekeink és unokáink jövője. A pártállami sajtó  émelyítő habverése a dolog körül egyetlen szót sem érdemel. 

Mindenki, aki érti is, amit az elmúlt években tapasztalt maga körül, egyetért abban, hogy a centrális erőtér illiberális pókhálójának közepén pöffeszkedő kivénhedt jobbszélsőnél és az őt kiszolgáló kegyenceinél többet egyetlen ember, egyetlen politikai képződmény sem ártott a rendszerváltozás utáni Magyarországnak. Különösen élesen rajzolódik ki ez a kép elszalasztott lehetőségeink tükrében. A történelmi bűnök feldolgozásával és dokumentálásával több könyvtári polcot töltöttek már meg oknyomozó újságírók, társadalomtudományi és közgazdasági szakemberek. A magyar társadalom túlnyomó többsége kárvallottja a pártállam restaurációjának, a féktelen, cinikus hazudozás, rágalmazás, gyűlöletkeltés kormányprogrammá emelésének.

Triviális közhely, hogy a Jobbik szavazótábora nélkül ezt a kártékony és fékevesztett bűnszövetséget nem lehet kimozdítani a hatalomból. Velük együtt azonban igen. Az elmúlt hetek eseményeit alapul véve úgy gondolom, hogy az ország jövője ezúttal kizárólag a  választópolgárok józan belátásán áll vagy bukik: a képviseletükre ajánlkozó, elszántságukról égre-földre esküdöző pártokra ebben a sorsdöntő kérdésben nem számíthatnak. A választási győzelmet követő kormány összetétele és felhatalmazása más lapra tartozik – most a győzelem esélyéről szeretnék néhány gondolatot megfontolásra ajánlani.

Szeretném hinni, hogy a szavazófülkék magányában minden olyan szavazó, akit ilyen vagy olyan módon nem fosztanak meg véleményének szabad kifejezésétől, minden esetben arra a jelöltre adja majd a voksát, aki az állampárt jelöltjével szemben a legesélyesebb a szavazatok többségének elnyerésére. Tekintet nélkül arra, hogy ezt az esélyes jelöltet egyébként nyíltan melyik ellenzéki párt támogatja. Bízom benne, hogy ha a legesélyesebb a Jobbik színeiben indul, akkor is megkapja majd az összes demokratikus ellenzéki párt támogatóinak szavazatát. Mint ahogy azt is hinni szeretném, hogy a Jobbik szimpatizánsai is tudják majd, hogy hová kell berajzolniuk az X jelet, ha az állampárt jelöltjével szemben mondjuk az MSZP, vagy a DK jelöltje a legesélyesebb.

Így sem lesz könnyű. Hiszen az állampárt szavazótáborát nem csak  a kegyencek, az ilyen-olyan érdekeik által mozgatott mamelukok, meg a megfélemlített és megvett szerencsétlenek gyarapítják, hanem azok a bölcselők is, akik ellenzéki oldalon nem látva ízlésüknek megfelelő pártot, inkább a távolmaradásukkal szavaznak majd – a Fidesz mellett. Hazánk az összeomlás felé halad. Minden nappal távolodunk szövetségeseinktől, az Európai Uniótól és a közelmúltban még közös eszményeinktől. Minden nappal közelebb kerülünk a keleti despotikus diktatúrákhoz. Paks II., és  a kizárólag a kőbányászatból élő magyar családok érdekeit szolgáló, kínai hitelből építendő belgrádi vasútvonal sok ezer milliárdos költségei,  a húszezer letelepedési kötvény visszafizetésével járó állami kötelezettségvállalás, az üresen kongó stadionok fenntartására kidobott százmilliók, az egészségügyi, az oktatási, a társadalombiztosítási és a szociális ellátó rendszerek kifosztása, a nemzetközi mércével  versenyképtelen oligarchák és a magukat „nagyvállalkozóknak” nevező, az állam emlőjén hízó Döbrögik kielégíthetetlen étvágyának  táplálása,  a közpénz milliárdok kéretlen, de bőkezű határon túli osztogatása katasztrofális jövőt sejtet.

Mindazok, akik nem hajlandók számot vetni a tényekkel, és tartózkodnak a cselekvéstől, Magyarország valódi nemzeti érdekeinek ellenségeit szolgálják.

A többség nem lehet ellenzékben – jelentette ki Karácsony Gergely. A rossz hír az, hogy sajnos, lehet. Az elnyomottak és jogfosztottak ugyanis minden diktatúrában többségben vannak.

F.L.Gy.