Lukácsnak nincs szüksége a szobrára..!

Azt követően, hogy április 27-29. között „Lukács György öröksége” címmel nemzetközi konferenciát rendeztek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán, április 30-án a Szent István parkban, azon a helyen, ahonnan a Fővárosi Közgyűlés kisszerű és ostoba döntést követően eltávolíttatta a világhírű filozófus szobrát, egykori tanítványai, számos hazai és külföldi egyetem képviselői és a gondolkodó tisztelői jelenlétében megemlékeztek a 130 éve született Lukács Györgyről.

A több, mint kétórás, a szobor eltávolítása ellen tiltakozó, és a filozófus munkássága előtt tisztelgő eseményen az egykori Budapesti Iskola és „Óvoda” tagjai, Lukács tanítványai, filozófusok, társadalomkutatók, a Londoni Egyetem professzora, a Lukács Alapítvány kurátora, és mások emlékeztek a XX. század egyik legnagyobb formátumú magyar filozófusára, akinek hagyatéka ma is nemzetközi és hazai kutatások tárgya. Az eseményen a filozófus szobrát helyettesítő installáció alkotója Mátrai István, és László Anna, a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója leplezték le Lukács „helyettes szobrát”.

A megemlékezők sorát Vásárhelyi Mária nyitotta meg, aki az 1956. évi forradalmat követően a romániai Snagovban töltött hetek néhány emlékezetes emlékét osztotta meg a hallgatósággal.
Heller Ágnes filozófus, a Budapesti Iskola létrejöttének körülményeit, és utolsó találkozásukat elevenítette fel.
-Amikor megkezdtem tanulmányaimat az egyetemen, Lukács előadásaira alig lehetett beférni, annyian akarták hallani. Azután, hogy Rudas László „jobboldali elhajlóként” bélyegezte meg őt, összesen tizenketten hallgattuk az előadásait. Lukács ezt humorral kezelte: mint mondta, semmi olyasmi nem történt, amit már korábban ne tudott volna, ez így szokott történni. Nagyszerű tanár volt. Halálosan untatta, ha valaki az ő műveiről, gondolatairól beszélt, az azonban mindig felvillanyozta, ha ellent mondtak neki.

A Budapesti Iskola tagjait rendszeresen Belgrád rakparti lakásában fogadta. Emlékszem, hogy amikor a születésnapján kerestük fel, szívesen pálinkázott velünk. Imádta a pálinkát, és sohasem részegedett le tőle. Gyakran büszkélkedett azzal, hogy Szókratész is jól bírta az italt, ezért rokonságban érezte magát az ókori filozófussal. „A filozófust arról lehet megismerni – mondta Lukács -, hogy történjen bármi, megőrzi a nyugalmát, és sohasem részegedik le.” Utoljára a kórházban találkoztam vele, amikor már haldoklott. Hozzám intézett utolsó szavain még ma is sokszor elgondolkodom. Ezt mondta: „A legfontosabbat még nem tudom…”
Kardos András, a Lukács Archívum munkatársa arról beszélt, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán megrendezett konferencia iránt tapasztalt hatalmas külföldi érdeklődés, az életművet kutató hazai és külföldi tudósok számának növekedése azt bizonyítja, hogy a jobboldali hatalom minden erőfeszítése ellenére Lukács György nemzetközi rangja, hagyatékának értéke nem csökken, hanem nő. Nem csak az a célunk, hogy Lukács György szobra visszakerüljön a helyére: rendszerváltásra van szükség, hogy ilyen szégyenletes események többé ne fordulhassanak elő – mondotta Kardos András.

Radnóti Sándor filozófus rövid hozzászólásában arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy Lukács Györgynek nincs szüksége a szobrára, megvan anélkül is. – De a Lukács ellen áskálódók olyan lyukat ütöttek a nemzeti emlékezetpolitikába a szobor eltávolításával, amit képtelenek lesznek betömni, vagy elfeledtetni.
Ismail Fazy, a Londoni Egyetem professzora biztosította a hallgatóságot: - Az önök kormánya arra tett kísérletet, hogy kitörölje az emlékezetből az elmúlt évszázad egyik legnagyobb hatású gondolkodóját, ez azonban nem fog sikerülni. Felajánlom, hogy mindaddig, amíg a filozófus szobra nem kerülhet vissza az őt megillető helyére, szívesen vendégül látjuk a Londoni Egyetem parkjában, ahol a hozzá mérhető nagyságok szobrai között megfelelő tisztelet övezné.
Borszéki Gyula, a XIII. kerületi önkormányzat alpolgármestere tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy az önkormányzat képviselő-testülete felajánlott egy megfelelő helyet a kerületben Lukács szobrának felállítására, és kezdeményezte, hogy a főváros adja át a kerületnek az alkotást, de a Fővárosi Közgyűlés elutasította a testület kérését.

– Ma Lukács György szobrát távolították el ebből a parkból – figyelmeztetett Borszéki Gyula -, de lehet, hogy holnap Fejtő Ferenc, azután pedig Raoul Wallenberg szobrára kerül majd sor.
Vajda Mihály filozófus annak a napnak az emlékét elevenítette fel, amikor Belgrád rakparti otthonában utoljára fogadta őt Lukács György. – Az előszobában várt, izgatottnak látszott. Úgy látom, mondotta, hogy mégis maguknak volt igazuk. Ez az egész egy zsákutca. De nem baj, 400 év múlva újrakezdjük…

A megszólalók sorát Agárdi Péter, a Pécsi Tudományegyetem professzora zárta, aki igyekezett megnyugtatni a megemlékezés résztvevőit: - A szélsőjobboldal által gerjesztett, a kormány által támogatott negatív fetisizmus ellenkező hatást ér el, mint amit szántak neki. Nemzetközi konferencia, a fiatal Lukács műveinek német nyelvű kritikai kiadása, az életmű iránt érdeklődő fiatal kutatók számának növekedése bizonyítja, hogy Lukács György munkássága kitörölhetetlen az egyetemes filozófia történetéből.

Fábián