Néhány szó az érdemtelenné válásról

Bár eredetileg a bazárban meghirdetett családvédelmi programról szerettem volna írni, megfogadom a miniszterelnök tanácsát: nem rontom el az érintett korosztály mintegy 12-14%-kát kitevő, a kedvezményekből tényleges részesedésre jogosított fiatal magyar ember kedvét a hét pont hiányosságainak és veszélyeinek elemzésével. A kormány családvédelmi filozófiája azonban más kérdés: nézzük, hogyan ölt testet a magyar családokért való tenni akarás a legújabb jogszabályokban!

Kétségtelen, hogy az úgynevezett „rabszolgatörvényből”, amely 400 órára emelte a munkáltató által elrendelhető túlórák mértékét, az elszámolás határidejét pedig kerek három esztendőre tolta ki, csak úgy süt a fiatal magyar munkavállalókért érzett felelősség, és a keresztény-konzervatív világnézet. A családbarát jogszabály mélységes humanitása annyira önmagáért beszél, hogy a kormány egyetlen szót sem veszteget a munkavállalói és szakszervezeti jogaikért kiálló magyar emberek felháborodására, akcióira, a kiherélt szakszervezeti törvény  multinacionális cégek által történő tudatos megsértésére. Ezeknek a multiknak egy része korábban homályos tartalmú és célú „stratégiai partneri megállapodást” kötött a magyar emberek által megválasztott kormánnyal. A megállapodás valódi célja most megvilágosodik: a multik úgy értelmezik a szakszervezeti és munkavállalói jogokat, ahogy csak akarják. Azt tesznek munkavállalóikkal, amit akarnak. A magyar kormány a friss túlóratörvénnyel és látványos hallgatásával minden magyar munkavállaló számára egyértelművé tette: a tőke és a munka küzdelmében nem a magyar munkavállalók, a magyar családok oldalán áll.

Még árulkodóbb a kormányzat családvédelmi filozófiájának valódi tartalmát tekintve a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény legutóbbi, új törvénnyel történt módosítása (2018. évi CXXV. törvény a kormányzati igazgatásról). A közélet eseményeit figyelemmel kísérő emberek előtt a Fidesz 2010. évi kormányalakításának első percétől ismeretes, hogy ez a társaság ellenségként tekint a közszolgákra. A közigazgatási rendszer szétverése, az országos főhatóságok egy részének megszüntetése, mások összevonása, az önkormányzatiság lényeges elemeinek felszámolása, egy sor személyre szabott, a többségi társadalom jogait leépítő jogszabály dömpingszerű megalkotása mellett a kormány megmondó embereinek mindig volt néhány rossz szavuk a közszolgálatban dolgozókhoz. E tekintetben különösen emlékezetesek a nagyértékű Lázár János kiszólásai, blazírt és cinikus megjegyzései, amelyek céltáblái minden adandó alkalommal a közszféra  dolgozói voltak. A közszolgák illetményalapját befagyasztották, a zúgolódók az őket megillető, méltó bér helyett „életpálya modellt” kaptak – bármit is jelentsen ez. Miközben a hatalmat a legkisebb kritika nélkül kiszolgáló aulikusok (országgyűlési képviselők, miniszterek, államtitkárok és udvartartásuk) fizetése minden képzeletet meghaladóan emelkedik, a köztisztviselők, tanárok, rendőrök, szociális és egészségügyi dolgozók nyomorognak. A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény legújabb módosítása bizonyára elismerő csettintésre késztette volna de Sade márkit, ám a törvény kétségbeesett alanyai között kizárólag a közvetlenül nyugdíjazásuk előtt állók örülhetnek a szerencséjüknek. Az éves szabadság öt nappal történő csökkentése, az ebédidő kiemelése a fizetett munkaidőből, a kilenc órásra hizlalt napi munkaidő, amit ellentételezés nélkül tizenkét órásra nyújthat a hivatali vezető, mind a kormány családbarát filozófiájának tényleges tartalmáról árulkodik. Aki járt már valamelyik kormányhivatalban, az személyesen is meggyőződhetett arról, hogy a közigazgatásban dolgozó munkavállalók között elsöprő többségben vannak a fiatal és idősebb nők, menyasszonyok, fiatalasszonyok, anyák és nagymamák. Ez a törvény az ő mindennapjaikat lehetetleníti el, az ő családjuknak okoz esetenként megoldhatatlan problémákat, az ő életük leértékelését jelenti.

A jogalkotó a jogszabállyal „magatartás vagy munkavégzés alapján”, érdemtelenné válás címén azonnal megszüntethetővé tette a közszolgálati jogviszonyt, de hogy pontosan mit ért érdemtelenné válás alatt, arról hallgat. Megpróbálom kitalálni.

Palkovics László miniszter, Széchenyi-díjas magyar gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja nem tagadott lapértesülések szerint az elmúlt évben úgy vett fel havi 800 000 (nyolcszázezer) forintot a Magyar Tudományos Akadémiától, hogy közben nem tett eleget publikálási kötelezettségének. Pénzt vett fel – a semmiért. Ez a jelek szerint nem meríti ki az érdemtelenné válás fogalmát. Palkovics mindeközben hónapok óta azon fáradozik, hogy az Akadémia kutatóintézeteinek az állami költségvetésben meghatározott működési járandóságát megvonva (ami felveti a költségvetési bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját), szétverje az MTA szervezetét, a politika szolgáló leányává téve az alapkutatásokat végző kutatóhelyeket. Minden arra mutat, hogy még ez sem elegendő Palkovics László érdemtelenné válásának megállapításához. Nem hogy miniszteri jogviszonyának késedelem nélküli megszüntetésére nem került sor, de a gróf Széchenyi István által alapított, és korunk egyik legjelentősebb magyar matematikusa, Lovász László által vezetett Magyar Tudományos Akadémia sem vette még fontolóra Palkovics akadémiai tagságának gyors és határozott megszüntetését. Rejtő Jenőtől tudjuk, hogy a létszám felettiség kiderülése csak egy módon kerülhető el: ha a létszám feletti egyén maga olvassa a névsort. A jelek szerint az érdemtelenné válás megállapításáról is olyanok fognak majd dönteni, akik maguk már régen érdemtelenné váltak mindenféle döntés meghozatalára. Mint a közszolgálati tisztviselői törvény legújabb mutációjának kiagyalói, megszövegezői és a jogszabály elfogadói.

-f-