Keresés:
|
Támogassuk az Európai Ügyészséghez történő csatlakozási akciót!Mint ismeretes, Hadházy Ákos lemondott LMP-társelnök, független parlamenti képviselő aláírásgyűjtési akciót kezdeményezett annak érdekében, hogy a magyar kormány az eddigi ellenállását feladva léptesse be Magyarországot az Európai Ügyészségbe. Az EU 28 tagállamából eddig 22 csatlakozott az Európai Ügyészséghez.
Mindazok számára, akik figyelemmel kísérték a kormánypártok 2010-óta folytatott tevékenységét, a jogállam lebontásának folyamatát, és az ennek eredményeként létrehozott, a hatalom birtokosait a törvények fölé emelő, a szervezett bűnözés ismérveit magán viselő szisztémát, nem igényel magyarázatot az Európai Ügyészséghez történő csatlakozás szükségessége, célja, és értelme. Mint az akció elindításakor a Független Hírügynökségnek adott interjúban Hadházy Ákos elmondta, a II. világháborúban megsemmisített Ausztria a mai árakon számolva 6 ezer milliárdos Marschall-segélyből építette fel a jóléti államot. Mi ennek az összegnek a dupláját kaptuk az Európai Uniótól, ám a rengeteg pénz csak egy szűk réteg, mindenek előtt a miniszterelnök környezetének meggazdagodását szolgálta. Az MSZP egyetért az Európai Ügyészséghez történő csatlakozással, és támogatja az aláírásgyűjtési akciót. Közös érdekünk, hogy összegyűljön az egymillió támogató aláírás, ami az akció végeredményétől függetlenül alkalmas a csatlakozók kormánypolitikával kapcsolatos (amely, mint arra a Századvéges Lánczi András professzor figyelmeztetett, maga a korrupció) álláspontjának kifejezésére is. Az aláírásgyűjtő ívet cikkünk alján találják az érdeklődők: kinyomtatását követően kezdődhet is a gyűjtés! A teli ívek az aláírásgyűjtő helyeken adhatók le, de elektronikus formában is továbbíthatók az akció szervezőjéhez.
Fájlok
Képgaléria
|